A restaurálásról általában

Amennyiben a műtárgyak helyzetét az emberek életéből kölcsönzött példával kívánnánk szemléltetni, úgy a restaurálást a műtéti beavatkozás megfelelőjének tekinthetjük.

Céljaink hasonlóak, hiszen egy rossz állapotba került tárgyat szeretnénk megóvni a megsemmisüléstől olyan módon, hogy a lehetőségekhez képest eredeti funkciójának megfeleljen. Ez a funkció a gyakorlati használhatóságtól a vizuális üzenet közvetítéséig több összetevőből állhat, feladatunk ezek felismerése és lehetőségeink birtokában minél nagyobb mértékben való megőrzése.

A műtárgy állapota és jelenlegi helyzete egyaránt befolyásolhatja a legmegfelelőbb eljárások kiválasztását, hiszen a még használatban lévő tárgyak esetében fontos szempont lehet az eredeti funkció betarthatósága, a múzeumi tárgyak viszont általában csak vizuális úton kommunikálnak látogatóikkal.

Amennyiben a tárgy használhatósága az elsődleges cél, olyan munkafolyamatok elvégzése is fontossá válik, amely múzeumi tárgyak esetében felesleges /pld. egyes szerkezeti megerősítések, kiegészítések/, vizuális szempontból azonban minden esetben maximális megőrzésre kell törekedni.

A használatban maradt műtárgyak sorsa egy idő után azonossá válik a múzeumban tároltakéval, alkotóanyaguk visszafordíthatatlanul elöregszik, így csupán látványukban gyönyörködhetünk. Ezért fontos a restaurátornak minden esetben szem előtt tartania a tárgyak vizuális állapotát is.

A restaurálás viszonylag rövid múltra visszatekintő, folyamatosan, dinamikusan fejlődő terület. Ebből adódóan folyamatosan találkozhatunk újonnan kifejlesztett módszerekkel, vagy anyagokkal, de ebből következik az a tény is, hogy ezeknek az eljárásoknak a hosszú távú hatásairól nincsenek gyakorlati tapasztalataink.

Ezért a restaurálás legfontosabb alapelve a visszafordíthatóság. Ez azt jelenti, hogy mind az anyagok, mind az eljárások kiválasztásánál fegyelembe kell venni, hogy a felhasznált anyagok, kiegészítések, megerősítések később visszaoldhatóak, eltávolíthatóak legyenek.

Személyes véleményem, munkastílusom

Véleményem szerint a restaurátor munkájának szilárd alapját a következő főbb összetevők képezik:
– az adott műtárgyra vonatkozó készítéstechnikai ismeretek
– az adott műtárgy alkotóanyagaihoz kapcsolódó anyagismeret
– általános kémiai- és anyagismeret
– műtárgyvédelmi ismeretek
– a vizuális kultúra területén való jártasság
– az új ismeretet befogadására való nyitottság

Természetesen ezen kívül nélkülözhetetlen a gyakorlati alkalmasság, az alapvetően műtárgybarát hozzáállás, valamint a mások munkája iránti tisztelet, érdeklődés, ezen kívül, mivel a restaurálás nem aktív alkotóművészet, jelentős mértékű szakmai alázat is.

Munkánk során minden esetben törekszünk az eredeti készítéstechnika felismerésére, majd lehetőség szerint ennek alkalmazására, az eredeti alap- és segédanyagok felhasználásával.

Indokolt esetben azonban el kell térnünk ettől, hiszen már sérült, károsodott anyagokkal találkozunk, melyek tulajdonságaik és reakcióik lényegesen eltérhetnek az eredetiétől.

Ekkor alkalmazunk különböző – a kutatásfejlesztés területén kikísérletezett, és a gyakorlatban már sikerrel kipróbált – új termékeket, melyek kiválasztásánál elsődleges szempontunk ezek későbbi eltávolíthatósága.

A műtárgyak anyagához további károsodások nélkül eltávolíthatatlan anyagok alkalmazását csak olyan esetben tartjuk elengedhetetlennek, anennyiben enélkül a tárgy rövid időn belüli megsemmisülése áll fenn, ám segítségével ez a folyamat lassítható.

Mivel jelen tájékoztató általános jellegű, konkrét esetekre nem térek ki, azonban munkánk során a hasonló jellegű döntésekbe minden esetben bevonjuk a Megrendelőt, hiszen a folyamatos kapcsolattartás és a szükséges konzultáció alapvetően munkánk szerves részét képezi.

Fontosnak tartom végül a kiegészítések, pótlások, retusálások kérdését.

Ezek alkalmazására a restaurálás során számos esetben szükség van, technikai, vagy akár pusztán esztétikai okokból. A munka eredményességének szempontjából ezek a beavatkozások rendkívül nagy jelentőséggel bírnak, hiszen jelentősen befolyásolhatják a műtárgy által eredetileg hordozott vizuális üzenetet, és amint azt már említettem, ezekkel a tárgyakkal sok esetben már csak vizuális kommunikáció útján érintkezhetünk.

Ezért véleményem szerint a különböző kiegészítéseknek harmonikusan illeszkedniük kell a tárgyhoz, nem kihangsúlyozva ezek újkeletűségét /mely rendkívül zavaróan hathat/, azonban nem is törekedve teljes elleplezésükre, mivel nem szabad elfelejtenünk, hogy a tárgy az eltelt idő alatt alakult, károsodott, és célunk nem a történetének meghamisítása, hanem az általa hordozott , esetleg megváltozott üzenet közvetítésének segítése.